Itt van az ősz…

Valójában ez egy novemberi fénykép

Ismét Szeptember 23.-a van, tehát újra beköszöntött a csillagászati ősz és velünk is marad egészen december 22.-éig. A globális felmelegedés miatt persze ezt pár éve nehezünkre esik észrevenni, de ha másból nem is, a megnyúló árnyékokból és a hamarabb érkező sötétségből mi is sejthetjük. A gyermekzsivaj hiánya is jelezhette a nyári szünet végét de így talán az otthon ténykedő biogazda kicsit jobban koncentrálhat még ha ez az iskolásoknak oly fájdalmas is.

Az Északi-sarkon véget ér a féléves nappal és fél év éjszaka következik, a Déli-sarkon éppen fordítva. Ezt a nagy változást jelzi az őszi napéjegyenlőség időpontja mikor a napsugarak épp 90 fokos szögben érkeznek bolygónkra.

Ő is a novemberi színekben pompázik

Petőfi Sándor - Itt van az Ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpendítem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november 17–30.)

Ha tetszik, oszd meg másokkal! Twitter | StumbleUpon | Facebook | eMail | LinkedIn

Krisztián névjegye

A Családomat éltető táplálék bio alapanyagokból való beszerzésének gondolata nagyjából egyidős a saját kiskert iránti igény megfogalmazásával. Valamikor 2005-2006 környékén született meg bennem az ötlet, amit hamarosan tett követett, egy "teszt" kertet kezdtünk gondozni. A saját tanya művelésének igényére várni kellett pár évet, de azt hamar követte az elhatározás is. Az elhatározást egyrészt a föld, a természeti környezet szeretetéből fakadó vágy és a mai, feleslegesen és kíméletlenül rohanó világ felett érzett bánatos értetlenség motiválta. Az ezekből formálódó belső értékrendet pedig csak úgy tudom hitelesen átadni a Gyermekeimnek ha valóban megtapasztalom és megtapasztaltatom velük is a világ általam fontosnak tartott értékeit. Ebből fakadóan pedig a tanyára költözés többé nem vágyálom, hanem belső szükséglet, ha úgy tetszik kényszer. Ezt a kényszert pedig a gazdasági környezet kiszámíthatatlansága, az emberek közötti bizalmi viszony és segítő szándék kihalása csak tovább erősíti.
A bejegyzés kategóriája: havas-tanya, önellátó gazdaság
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.